MTA Bora 2010
2010 januárjában rendezték meg a „Magyar Tudományos Akadémia Bora” elnevezésű – ebben az évben minősítettnek nyilvánított – borversenyt a Tudomány Házában. Még a tavalyi megmérettetést is túlszárnyalva több, mint 60 borászat 180 borral nevezett a közép- és felsőkategória fehér-, vörös és desszertborai közé.
MTA Bora 2010 – nevezési lista
Több héten keresztül folyt a vakkóstolás, így e nemes italok ízlelésekor a bírálók valóban a borokat, semmint a borászatokat rangsorolták. Február 6-án, a VI. Akadémiai Bálon ünnepélyes keretek között hirdették ki az egyes kategóriák győzteseinek lajstromát: Read more
Ha farsang, akkor fánk!
A fánk (vagy pampuska) a néphit szerint varázserővel bírt. Ették azért, hogy a szél ne vigye el a háztetőt, vagy éppen azért, hogy a gyümölcsösben kipusztuljanak az ürgék. Ekkortájt a vendéget mindig pampuskával kínálták. Különböző szokások alakultak ki: előfordult, hogy eltették az első elkészült fánkdarabot, porrá őrölték, még orvosságot is készítettek belőle.
Vízkereszt napján a régi magyar lányos házaknál dióval hizlalt pulykával és farsangi fánkkal kínálták az oda udvarló, házasulandó fiatalembert.
A fánknak több neve, több formája is létezik. Ilyen a forgácsfánk (mely herőce vagy csöröge néven is ismert), a szalagos fánk, a rózsafánk és a cseh fánk (melynek két további neve is van: talkedli vagy kőttes fánk).
A fánk eredete két legendából ismert
A legelterjedtebb szerint: egy Krapfen nevű bécsi pék halála után felesége vitte tovább a boltot. Mivel náluk lehetett a város legjobb kenyerét kapni, gyakori volt a sorban állás péksége előtt. Egy alkalommal a türelmetlenkedő és cifrákat odamondogató vásárlók olyannyira felbosszantották a péknét, hogy ő egy darab kenyértésztát, amit éppen a kezében tartott, valakinek a feje felé hajított. Szerencsére rosszul célzott és a tészta nem az illető ábrázatára, hanem a kályhán lévő lábasba esett, a sercegő zsírba. Úgy történt, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült. Ennek a véletlennek köszönhető az első fánkdarab megszületése. Bécsben azóta is Krapfennek nevezik a fánkot.
A másik mese úgy tartja, hogy a francia forradalom áldozatául esett királyné, Marie Antoinette fedezte fel e csemege tésztáját egy utcai mézeskalácsosnál, amikor álruhában mulatott a karneválozó tömegben egy farsangi maszkabál alkalmával.
Ahogy mi készítjük az Akadémia Klubban:
Hozzávalók 10 fő részére:

Farsangi fánk, ahogy mi készítjük az Akadémia Klubban
- 0,5 kg liszt
- 0,06 kg porcukor
- 0,04 kg élesztő
- 2 db tojás sárgája (0,04 kg)
- 0,06 kg vaj/margarin
- 0,01 kg só
- 0,25 l tej
- 0,01 kg vaníliás cukor
- 0,3 kg túró
- 1 db citrom
- 0,4 kg baracklekvár
- 0,12 l barack pálinka
- 0,08 kg porcukor
Az élesztőt 1 dl langyos tejjel és teáskanálnyi porcukorral elkeverjük, majd meleg helyen felfuttatjuk.
A lisztet keverőtálba szitáljuk, elmorzsoljuk benne a vajat vagy margarint, beleszórjuk a porcukrot, az áttört túrót, a porcukrot, a vaníliás cukrot és a citromhéjat.
A liszt közepébe mélyedést készítünk, amibe beletesszük a tojássárgáját, felfuttatott élesztőt. Figyeljünk arra, hogy a só a liszthalom szélére kerüljön. A maradék tej fokozatos hozzáadásával félkemény tésztát gyúrunk.
Meleg helyen, letakarva kb. fél órát pihentetjük.
A tészta kb. a duplájára kel. A tésztát 1,5 cm vastagra nyújtjuk, 6 cm átmérőjű kiszúróval fánkokat szaggatunk. Ecsettel leolajozzuk és pihentetjük. Sütés előtt a közepébe mélyedést nyomunk kézzel, és ezzel a felével lefelé kezdjük sütni fedő alatt aranybarnára, majd megfordítjuk és már fedő nélkül készre sütjük. Ezután itatóspapírra szedjük. Barackpálinkával elkevert lekvárral és porcukorral tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk!
Húsvéti vacsora, az Akadémia Klub áprilisi ajánlata
Akadémia Klub és Étteremben mindig szem előtt tartjuk, hogy a széles választékában megtalálhatóak legyenek az aktuális ünnepek hagyományőrző ételei, a speciális, egyedi igények alapján összeállított ételek és menük mellett.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Partnereink rendezvényeire Magyarország legkiválóbb borait tudjuk javasolni, mégpedig nyugodt szívvel, hiszen személyesen is meggyőződtünk már több pincészet elhivatottságáról, borainak minőségéről.
A tavasz köszöntésére a jellegzetesen testes, tüzes és zamatos badacsonyi borok közül a 2010-es MTA Borverseny győztesét, Váli Péter Borászatát választottuk.

Fehér-középkategória győztese
Étterem igazgatónk, Holló Dénes és konyhafőnökünk komponálta harmóniába a húsvéti ételeket és a fantasztikus borokat. Érdemes lesz megkóstolni, áprilisban különleges áron ajánljuk a húsvéti menüt az Önök figyelmébe.
NÉGYFOGÁSOS HÚSVÉTI MENÜAJÁNLATUNK FELSZOLGÁLT DÍSZVACSORÁRA

Hideg előétel
- Aperitif: Budai Zöld 2008
- Hideg előétel: Vadnyúl mousse grapefruitkaviárral és házinyúlgerinc-filé tavaszi káposzta tortával – Olaszrizling 2008
- Leves: Fürj eszencia rózsaszín mellével, eszencia metélttel
- Főétel: Báránypecsenye, rántott báránykotlett és báránycsülök töltött karalábéval, kucsmagomba felfújttal, és rozmaringos sült burgonyával – Pinot Noir 2008
- Desszert: Húsvéti tojás bodzás valrhona csokoládékrémmel töltve, ánizsos répatortán – Irsai pezsgő, Törley
- Espresso tejjel vagy tejszínnel
- Gyümölcslevek: Rostos Őszibarack juice, Almalé, 100%-os narancs juice
- Szénsavas üdítő italok: Coca-Cola, Coca-Cola Light, Fanta, Tonic, Gyömbér
- Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz
4 fogásos menüsor borkínálattal, felszolgáló személyzettel: 11.020,- Ft/fő+Áfa*
(*a tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, a helyszín üzemeltetési költségét nem tartalmazza – további pontosítás ajánlatkéréskor)
Ajánlatkéréssel és felmerülő kérdéseikkel kapcsolatban, kérjük forduljanak bizalommal rendezvényszervezőinkhez


