Málna sorbet
Próbálja ki Ön is ezt az egyszerű, hűsítőt ezeken a forró napokon!
A klasszikus sorbet gyümölcspüré, cukor és ízlés szerint alkohol hozzáadásával készül. Desszertként, vagy a két főfogás között szolgálják fel, a gyomor megkönnyítését és az ízlelőbimbók semlegesítését szolgálja. Tejérzékenyek is fogyaszthatják, hiszen tej hozzáadása nélkül készül, és nagy hőségben kiváló frissítő desszert. Mi most egy alkoholmentes verziót választottunk:
- 3 dl víz
- 15 dkg cukor
- 30 dkg málna
- fél citrom leve
- (ízlés szerint hozzáadható 1 cl triple sec, vagy gyümölcslikőr)
Első lépésben a vízből és a cukorból szirupot főzünk. Onnan tudjuk, hogy elkészült, hogy sárgás színű és sűrűbb lesz. Ha ezzel készen vagyunk, kihűtjük. Ezután leturmixoljuk a málnát, amit aztán érdemes átszűrni, hogy magmentes legyen (ezt javasoljuk az összes aprómagos gyümölcs esetében). A kihűtött sziruphoz adjuk hozzá a málnaturmixot és a citrom levét.
2 lehetőség van a befejezésre: vagy fagylaltgépet használunk, amely folyamatosan keveri a fagyasztóban, vagy a sorbet-es edényt behelyezzük a mélyhűtőbe és nagyjából egy óra elteltével robotgéppel összeaprítjuk, majd ezt még 1-2 alkalommal megismételhetjük. A tálaláshoz, díszítéshez használhatunk ostyát, mentalevelet, vagy friss gyümölcsöket.
Tipp: Ha fém edényt használunk az elkészítéshez, akkor hamarabb elkészül, hiszen jóval rövidebb idő alatt lehűl.
Természetesen ez a recept kiválóan alkalmas arra, hogy a hozzávalókat módosítva, más gyümölcsből készítsünk frissítő nyári italt. Ha pl. citromos sorbet-et szeretnénk készíteni a 30 dkg málnát helyettesítsük 2 dl citromlével és 1 citrom héjával. És ezt még tovább bolondíthatjuk egy kis lime hozzáadásával.
Kellemes felfrissülést kívánunk!



