Eredmények, tapasztalatok, visszajelzések

A félév, és ezáltal Magyarország EU-elnökségének a végéhez értünk. Ez idő alatt, mint szerződött catering partner, 4 helyszínen is részesei lehettünk a rendezvények előkészítésének és lebonyolításának:

Ezeken a kiemelt helyszíneken majd’ 80 EU-elnökségi esemény szervezésében vehettünk részt, közel 17000 résztvevő vendéglátását biztosítva, és hozzájárulhattunk a magyar gasztronómia bemutatásához és hírnevének öregbítéséhez.

Természetesen mindezt komoly logisztikai előkészületek előzték meg, már decemberben nyilvánvalóvá vált, hogy az Akadémián kívüli rendezvények lebonyolításához cégünk a második, önálló catering konyhájára is szükség lesz. Létrehoztunk egy külső raktárbázist, és emellett bővítettük szakemberállományunkat, hiszen közel 200 dolgozót foglalkoztattunk a rendezvényeken az elnökség időszaka alatt.