| Szerző: Akadémia Klub

Világhírű magyar feltalálók a Magyar Tudományos Akadémia Tagjai között - 1.rész

Szent-Györgyi Albert 

 

Szent-Györgyi Albert – erről a névről a legtöbb embernek csak a C-vitamin és a Nobel-díj jut eszébe. Pedig élete valójában olyan volt, mint egy kalandregény, tele hihetetlen történetekkel, felfedezésekkel, szerelemmel, és szenvedéssel. Elképesztő kort élt meg, és ez a hosszú élet tele volt olyan eseményekkel, amelyeket méltatlanul csak nagyon kevesen ismernek. Számtalan érdekességet ki lehet emelni élettörténetéből, ezek közül ismertetünk most néhányat.

Világhírű magyar feltalálók a Magyar Tudományos Akadémia Tagjai között

Már fiatalon súlyos betegségben szenvedett

Fiatal korában a hamburgi Tengerészeti és Trópusi Intézetnél töltött időszakban éhségödémában szenvedett. Mivel az intézet nem tudott elegendő fizetést adni, nem volt elég pénzük megfelelő mennyiségű étel beszerzésére. Szent-Györgyi egészségét feláldozva inkább feleségének és gyermekének adta az ételt, ezért alakult ki nála ez a betegség.

 

Megsebesítette magát, hogy hazatérhessen

Szent-Györgyi Albert annyira elkeseredett a katonai szolgálat során, hogy két év küzdelem és szenvedés után egyetlen kiutat látott: fegyverével karon lőtte magát, vállalva a kockázatot, hogy felakasztják.

 

Nem volt szerencséje a nőkkel

4 felesége volt, de csak egy gyermeke született. 24 évesen vette feleségül Demény Kornéliát, akitől leánya született. Felesége elhagyta a tudóst, aki néhány évvel később újra házasodott a kétgyermekes Borbíró Mártával, ami nagy botránynak számított abban az időben. Második feleségénél rákot diagnosztizáltak, 1963-ban hunyt el. Két évvel később újra megházasodott, a nála 47 évvel fiatalabb Susan Wichtermant vette feleségül, de sajnálatos módon ennek a házasságnak is válás lett a vége. Végül 1975-ben a nála 50 (!!!) évvel fiatalabb Marcia Houstonnal házasodott össze.

 

Még Hitlert is magára haragította

Mivel a budapesti antifasiszta ellenállási mozgalom egyik vezetője volt, Hitler személyesen adott ki parancsot az elfogatására. Végül szerencséjének és kapcsolatainak köszönhetően svéd segítséggel sikerült elmenekülnie Budapestről. Még a The New York Times is beszámolt erről, Szent-Györgyi pedig később úgy gondolt vissza a rémisztőnek tűnő eseménysorozatra, mint „élete csúcspontjára”.

 

A rák keletkezésének okát is kutatta

1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója. Itt a sejtosztódást kiváltó tényezőkkel, és ennek nyomán a rák keletkezésének okával kapcsolatos kutatásokat irányította. Ebben feltehetőleg közre játszott az a tény, hogy második felesége és egyetlen gyermeke Szent-Györgyi Nelli is rákos megbetegedés miatt hunyt el.

 

Kossuth-díjat is kapott, de nem vette át

Az első alkalommal 1948. március 15-e alkalmából kiosztott Kossuth-díjasok között szerepel a neve. Ekkor már nem élt Magyarországon, és a díjat soha nem vette át, díjazásának tényét sehol nem említi. Nincs információ arról, hogy egyáltalán tudott-e erről a díjáról.

 

Egy átlagos vacsorának köszönheti a Nobel-díjat

A mai C-vitamin akkortájt hexuronsav volt. Szent-Györgyi 1930-ban az Egyesült Államokban kutatott, ahol egy Chicago környékén lévő marhavágóhídon több tonnányi mellékveséből mindössze 25 grammnyi hexuronsavat tudott kimutatni. Csalódottan tért vissza Magyarországra, de nem kellett sokat várnia a sikerre. Egyik este a vacsorára kapott paprikát nem volt kedve megenni, de mivel nem akarta feleségét megbántani, a paprikát titokban elvitte magával laborjába. Szent-Györgyi 1931-ben a paprikából aszkorbinsavat tudott kinyerni, vagyis nagy mennyiségben elő tudott állítani C-vitamint. Ő az egyetlen olyan magyar tudós, aki magyarországi tudományos tevékenységéért kapta a Nobel-díjat.

 

Még egy Nobel-díjra esélyesnek tartották

1940 és 1941 között Szent-Györgyi Albert volt a szegedi tudományegyetem rektora, ahol ez idő alatt az izommozgás biokémiájával foglalkozott. A szakma általános véleménye volt, hogy Szent-Györgyi ezen a téren elért eredményeiért is Nobel-díjat érdemelt volna, melyek közül a legjelentősebbnek a mechanikai izommozgás fehérjekémiai hátterének feltárását tekintik.

 

Ételt is neveztek el róla

A Lillafüredi Palotaszálló éttermének étlapján szerepelt a Paprikás csirke Szent-Györgyi Albert-módra, amelyet a szálloda szakácsa a Nobel-díj kitüntetés alkalmából készített. A szakács el is küldte a receptet Szent-Györgyinek, aki válaszlevelében hálásan megköszönte a megtiszteltetést.

 

Fellépett a budapesti Nemzeti Színházban

Szent-Györgyi több területen is kipróbálta magát: Szegeden szerepelt Shakespeare Hamletjében, ami akkora sikert aratott, hogy Budapesten a Nemzeti Színházban háromszor kellett megismételni az előadást.

Háborúellenes tevékenységet folytatott

A vietnami háború ellen is felemelte a szavát, keményen bírálta az amerikai kormányt. A "The Crazy Ape" (Az õrült majom) című könyve máig a legjelentősebb háborúellenes írások közé tartozik.

 

Minden nap tett az egészségéért

A professzor majdnem két évtizedet szán életéből rák kutatására, hitt benne, hogy gyógyítható, ehhez meg akarta ismerni a probléma alapjait. Teljes mértékben meg volt róla győződve, hogy a növényekben kell keresni a rákellenes anyagokat. Éppen ezért kutatásait a búza fű és csíra állapotának szentelte a későbbiekben. Kutatásai során a búzafűben talált alkotóelemeket C-vitaminnal próbálta kombinálni, ami egyes állatkísérletek alapján sikeres megoldásnak bizonyult a rák elleni küzdelemben. Természetesen Szent-Györgyi maga is minden nap fogyasztott C-vitamint búzafűvel kombinálva. Saját bevallása szerint aktivitását és életerejét annak köszönhette, hogy minden reggel magához vette ezt a hatásos kombinációt, amiben biztosan van igazság, hiszen 93 évet élt, 1986 - október 22-én halt meg Woods Hall-ban.

 

Ha kiváncsi még több érdekes történetre az Akadémia életéből, tartsa nálunk rendezvényét! Kérje személyre szabott ajánlatunkat itt: Rendezvényhelyszín ajánlatkérés

 





Kapcsolatfelvétel

Akadémia Klub Étterem étlap

Akadémia Klub galéria











CIKKEK

Akadémia Ételfotó

Kedves hűséges Borklub tagjaink! Szomorúan írom a levelet, mert úgy tűnik, egyhamar még mindig nem tudunk találkozni. Ami nem jelenti azt, hogy a boros palackjainkat is teljesen félreállítottuk volna, sőt.

Eventrend  G nyilatkozat

Minden idők legnehezebb időszakát éli a turizmus, a vendéglátás és a rendezvénypiac.

MTA Borest - Chardonnay és pinot noir

Bármelyik irányból közelítünk is, a chardonnay és a pinot noir a szőlőfajták arisztokratái közé tartoznak. Nagyságukból az sem tud semmit levonni, hogy mindkettőből meglehetősen sok van.

borvacsora a Magyar Tudományos Akadémián

Kis beharangozóul az Akadémia Klub Étterem 2020-as év borkóstolóiról osztanám meg gondolataimat mindazokkal, akik már eddig is látogatták a Borklub alkalmait – vagy éppen mostanában csatlakoznak hozzánk.  / Mészáros Gabriella /

kiváló desszert bort kóstolhattak évkezdő gasztronómiai vacsoránkon

A farsangi és báli szezonban rendeztük meg idei első borvacsoránkat. Az elegáns rendezvényen noha táncra nem került sor, a kiváló hangulatról a gasztronómiai remekek és a nagyszerű borok gondoskodtak. Elöljáróban azonban nézzünk kicsit utána mit is érdemes tudni erről az időszakról!

Porto Douro Vineyards

Magyar füleknek ismerősen cseng az “Oportó” szó, hiszen a főleg a villányi borvidéken kedvelt könnyed, jóivású vörösbort adó kékszőlőnek, a portugiesernek ez volt a leánykori neve. De mivel sem a bornak, sem pedig a szőlőfajtának nincs köze Portugália második legnagyobb városához, Portóhoz, így az EU tagságunkkal párhuzamosan el kellett a jól ismert névtől búcsúzni.

További cikkek >
New York Café TripAdvisor